Linkek a témában:
A Halott Pénz decemberben az MVM Dome-ban
Az együttes sorra adja a telt házas koncerteket a több ezer nézőt befogadó csarnokokban is.
Megszólalt Nagy Feró: bevallotta, mennyi a nyugdíja – kitálalt a milliós gázsikról is
Nagy Feró 80 évesen is aktívan koncertezik, és saját bevallása szerint a fellépésekből származó bevételre szüksége is van. Az énekes azt is elárulta, pontosan mennyi a havi nyugdíja.
Több évtized után újraéled a Budapest Parádé, ismét kamionok lephetik el az Andrássy utat
2027 augusztusában több mint húsz év szünet után ismét megrendezik a Budapest Parádét. Az ingyenes rendezvény a tervek szerint harminc kamionnal vonul majd végig az Andrássy úton, ahol a kétezres évek elektronikus zenei fesztiváljának hangulatát akarják m
Megvan mikor rendezik a Szegedi Ifjúsági Napokat 2027-ben
Jövőre is Szegeden búcsúztathatják a nyarat a fiatalok.

